Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Látogatók!
 

Isten hozta önöket Csömend Község hivatalos honlapján! Megtiszteltetés számomra, hogy a település  polgármestereként, önkormányzatunk nevében köszönthetek minden érdeklődőt.
Oldalunkon teljes körű képet igyekszünk nyújtani a község társadalmi, gazdasági, kulturális és történelmi fejlődéséről, a jelenlegi helyzetéről, elképzeléseiről, továbbá az önkormányzat és a civil élet aktualitásairól.
Meglévő értékeink, hagyományaink bemutatása mellett törekszünk arra, hogy friss információkkal is tájékoztassuk a helyben élőket és az érdeklődő kedves vendégeinket.
Önkormányzatunk fontos feladatának tekinti községünk polgárainak és a másutt élő érdeklődők tájékoztatását. A település lakóinak folyamatos tájékoztatása mellett, remélem, hogy a honlapunkon közreadott információink segítik Önt abban, hogy megismerkedjen ezzel a szép kis faluval, s kedvet adnak Önnek ahhoz, hogy személyesen is ellátogasson Csömendre. Jöjjön és ismerje meg életünket, szokásainkat.
A honlap használatához sok örömet kívánok.

 
                                                                                                                       Molnár Tibor Sándor
                                                                                                                               polgármester